C.RONALDO: "Nyerünk , vagy nyerünk!''2010.11.06. 13:51, lili
Cristiano Ronaldo alig várja, hogy vasárnap az Atlético ellen is megmutassa foga fehérjét, és el sem tudja képzelni, hogy ne a Real Madrid sikerét hozza a fővárosi derbi. A portugál szélső bízik benne, ő maga is tevékenyen kiveszi a részét a remélt hazai győzelemből.
Az Atlético Madrid ebben az évezredben még nem tudott nyerni a Bernabéuban, és Cristiano Ronaldo azt jósolja, az ünnepélyes pillanat vasárnap sem érkezik el.
„Tudjuk, hogy nehéz meccs lesz egy jó csapat ellen, de otthon vagyunk, és kötelező nyernünk” – adta ki az ukázt a Real Madrid szélsője a Marca TV-ben.
A portugál aranylabdás elmondta, az sem mellékes számára, mekkora részt vállal a csapat sikeréből, és a városi vetélytárs ellen is folytatná remek sorozatát – októberben szerzett tizenhárom gólja önmagáért beszél.
„A gólok jelentik a különbséget a jó és a rossz játék között. Ugyanakkor a csapat kiváló teljesítménye is kellett ahhoz, hogy nekem is menjen a futball, ezt sosem szabad elfelejteni.”
Cristiano legutóbb a Milannak köszönt be, és a San Siróban kicsikart 2-2-es döntetlennel a Bajnokok Ligájában is jó pozícióból várják a hátralévő két csoportkört. Ronaldo reméli, lendületük nem hagy alább, és a kieséses szakaszban is brillíroznak majd.
Előbb azonban vasárnap 21 órától az Atlético vendégeskedik a „nagytestvérnél” – a találkozót természetesen a SportHirado.hu is élőben közvetíti.
|